Kevesen mondhatják el magukról, hogy az autósport szempontjából olyan különleges helyen akadtak el a hóban, mint a Hungaroring. Azt pedig még kevesebben, hogy a tavalyi FRT bajnokkal akadnak el. Az egész úgy kezdődött, hogy vettem Arnie-tól 2 használt téli gumit. Rásziáztam a faszbukon, hogy megyek este hókocsizni, bedobom hozzá a lóvét, amivel tartozom neki. Gondoltam pörgök egy kicsit valamelyik nyitva tartáson kívüli bevásárlóközpont parkolójába, aztán korán hazamegyek.

Persze Arnival nem ilyen egyszerű találkozni, hogy csak a kezébe nyomom a lóvét, aztán kalap-kabát. Ha egy helyen voltunk és egész véletlenül volt nálunk egy Lada is, adta magát a lehetőség, hogy elnézzünk a Hungaroringre. Ilyenkor, amikor leesik a hó, a ring körüli rally-pályán egész este kilinccsel előre nyomják.

Mire odaértünk már jó késő volt. Egy dobozos kis áru szállítót és egy kombi BMW-t leszámítva nem is találkoztunk senkivel. Arnie instruált, hogy mit hogyan csináljak, aztán vezetett ő is egy kört, hogy lássam, mi merre mennyi. Arnie fantasztikusan vezet. Választhattam, hogy bízom benne, vagy parázni fogok mellette. A bízást választottam. Az én tempómhoz képest hangsebességgel terelgette Igort. Érezni lehetett, hogy nem nyomja nagyon, mégis baromi gyorsak voltunk. Aztán megint hozzám került a volán, próbáltam utánozni az imént Arnie-tól látottakat. Jó móka volt az egész. Amikor kijátszottuk magunkat és már elindultunk haza, Arnie megkért, hogy még had vezessen fel azon a meredek kaptatón, mert akkor megmutatja nekem a pálya azon részeit is, ahol addig még nem jártunk. Gondoltam mi bajunk lehet, ismét helyet cseréltünk.

Arnie magabiztosan futott neki a benzinkút melletti emelkedőnek. Feljutottunk a tetejére. Itt tényeleg kevesen járhattak előttünk. A lenti részek letaposott, sok helyen már ki is jegesedett kanyarjai helyett itt mély hó volt mindenhol. Alig kanyarogtunk párat, egy éles bal kanyar után egy meredek lejtő következett. Az igornak van egy olyan rossz szokása, hogy a nagyobb kanyarok után kihagy a motorja. Gondolom nem kap elég üzemanyagot, mert félreloccsan a karburátorban a benzin, vagy ilyesmi. Minden esetre én már tudok róla, egyelőre együtt tudok élni a problémával. Az FRT-n a visszafordító után 1 másodpercnyi szünet, aztán megint húz a gépezet. Arnie-t viszont váratlanul érte a dolog, a motor leállt és mi blokkoló hátsó kerekekkel csúsztunk lefelé a meredek lejtőn. Tavalyi bajnokunknak volt annyi lélekjelenléte, hogy nem esett pánikba és ahelyett, hogy elkanyarodtunk volna jobbra – amerre az utunk normális körülmények között folytatódott -, egyenesen lementünk a Hungaroring 6-os kapujához. A korábbi helyeken kevesen, itt viszont még senki nem járt előttünk. A jobb kanyar egy emelkedőben folytatódott, amin már nem jutottunk fel.

Tettünk még pár kísérletet a tovább haladásra, megfordulásra, de egyre reménytelenebb lett a helyzet. Végül az önerőből kijutás reményét is feladva, az Igor motorját a 6-os kapu előtti terület legmélyebb pontján, a be- vagy kiengedő korlátoknak ékelődve állítottuk le. Kb. éjfél körül felhívtuk Pavelt, aki negyed óra múlva megjelent Navarájával és visszahúzott mindet az útra. Köszi Pavel! Leakasztottuk az Igort, Pavel pedig elhajtott. Hazáig nagyon óvatosan vezettem, hogy nehogy elakadjunk, vagy lerobbanjunk valahol, mert a Pavel kártyát aznapra (mit aznapra, egész télre) már kijátszottuk.