Meg csúszkáltunk, meg a többi…de ne szaladjunk ennyire előre.
Igyekeztünk minél kevesebb terhet rakni a családra, Igor hátsó fele megtelt kerekekkel, szerszámokkal és mindenféle folyadékkal. A gumik miatt az öveket is át kellett állítani (nekem koppig ki kellett húzni őket, hogy be tudjam csatolni a központi egységbe). Már mikor az M0 körgyűrűn hatoltunk a Kakucsring felé, feltűnt, mennyire Ikarus-hangja van a motornak nagyobb tempónál. Szerencsére ebből nem lett gond.
11 óra tájban értünk a pályára. Ahol aztán tényleg minden volt: profi, 1 szett/futam gumifogyasztású E30-as BMW, oldtimer rendszámos Mustang Mach 1 (a “túl nagy és túl erős ez ide” kategória abszolút győztese), vidám piros P106, őrülten jól menő X1/9…és persze a kitaláló Totalcar-különítmény. Karotta a Hangyásszal, Vályi Pista és Stump Bandi a Shitgun kódnevű AE86-os Corollával, Sipos úr a Ken Block által aláírt Sivatagi Patkánnyal (Sierra kombi) és a Becsületesnepper saját épített E30-asával (amit a nap folyamán egyszer be is bikáztunk). A Hangyászt kivéve egyik se ment nagyot, láthatóan a poénra mentek. Szerencsére úgy hozta a sors, hogy Igor gyakran kerüljön egy csoportba a Shitgunnal. Volt valaki, aki többet pördült minálunk…
Azt is hozzá kell tenni persze, hogy most első alkalommal teszteltük a hegesztett differenciált. Próbálkoztunk, jól éreztük magunkat, készült egy csomó kép és felvétel. Nyolc menet sikerült, egészen sötétedésig. A hetedik mondjuk értékelhetetlen lett, ugyanis akkor adta fel az egyik hátsó gumink: egy csík elhagyta magát belőle. Ja és benne leszünk a tévében: a Totalcar a tévéadáshoz is forgatott a helyszínen. Igort nagyon szerette a kamera, sok anyag készült róla. Úgy meg pláne, mikor kiderült, hogy az első gumin még “Made in West Germany” felirat figyel.
(Apró poén: várunk a sorunkra, nézzük az autókat, megakad a szemem a Pókember-dekoros EG6 Civicen. Mondom Dénesnek: nézd már, ez azt hitte, tuningsó lesz. Aztán tudtam meg, hogy azzal a gnómmal jött az operatőr. Upsz.)
Hazafelé előjött egy komoly probléma: megcserélődött a (gyengére sikeredett) tompított és a reflektor állása. Úgyhogy, ha látni is akartunk valamit, muszáj volt a refit használni. Amit természetesen szembejövő forgalom esetén átkapcsoltunk. Ebből lett gond is, pont a szükséges táblát nem láttuk és átmentünk azon a kereszteződésen, aminél balra kellett volna fordulni a körgyűrűhöz. Megfordultunk, de utána kicsit hidegháborús volt a hangulat egy darabig. A sercegő elektromossághoz és a radarhoz hasonló megvilágítású műszerfalhoz hűen.
Ha lesz ilyen novemberben, akkor is megyünk (valószínűleg)!